.png)
SZÍNJÁTÉK művészeti tanszak
A drámateremből fülsiketítő hangzavar csap ki;
hirtelen elhallgat, majd újra felhangzik.
„Tűz van-é vagy árvíz, vagy víják a várat?”
Továbbra is a Toldi szavaival élve, ennek a
„rémítő jelenségnek” nagyon egyszerű oka van:
a színjátszósok tartják foglalkozásukat.
Csupán a hangerőgyakorlat hallatszik ki a teremből; a suttogástól az üvöltésig fokozzuk hangerőnket, ezzel is készülünk a bátor és szép beszédre.
A hagyományos elképzelés szerint a színjátszón szerepeket tanulunk, próbálunk és előadásokat tartunk.
A valóság ettől lényegesen különbözik.
A legtöbb időt a drámajétékokra szánjuk, mert ezek fejlesztik azokat a képességeket, amelyek hozzájárulnak a gyerekek személyiségének fejlődéséhez, gazdagodásához.
Még az sem lenne baj, ha egész évben nem lépnénk színpadra.
Ez persze nem fordulhat elő.
Minden évben több alkalommal is szereplünk,
s igazából ez koronázza meg az egész éves munkát.
De nézzük meg, miért járnak a gyerekek színjátszóra!
A tanév utolsó foglalkozásán így vallottak erről:
„Nagyon szeretem, ha a szereplés után megtapsolnak.”
„Nagyon szeretem a csoportot.”
„Bátrabb lettem.”
„Meg merek szólalni...”
„Olyan, mintha egy család lennénk.
„Sokkal érdekesebb, mintha a tévé előtt ülnék.”
„A próbákat szeretem legjobban.”
„Szeretek játszani.”
„Szeretnék színésznő lenni...”
„A középiskolában is színjátszós leszek.”
„Mióta ide járok, sokkal könnyebben tudom megfogalmazni gondolataimat.”
Reméljük, annak az örömnek, melyet a foglalkozásainkon átélnek a gyerekek, az iskola tanulói is részesei lesznek, amikor az előadásainkat megnézik.
A művészeti iskola tanárai:
Sári Katalin – drámapedagógus
Stoll-Kozma Ildikó – drámapedagógus
Varga Andrea - drámapedagógus