top of page

ISKOLAI HITÉLET

Mi itt, a ’Szirmai refiben’ azt szeretnénk, ha a hozzánk érkező gyerekek nem egyszerűen csak azért kerülnének ide, azért lennének itt, mert a szüleik biztonságosnak, jó színvonalúnak tartják az iskolánkat.

Ezek is értékelni, megbecsülni való dolgok és örülünk, hogy számítanak, de az a szívünk vágya, hogy Istenhez is közel, közelebb kerüljenek a diákjaink és rajtuk keresztül a családjaik is, és ennek reménye is motiválja azokat a szülőket, akik ide hozzák a gyermekeiket.

 

Hitet nem tudunk adni senkinek, az Isten ajándéka, de segíthetünk, hogy megismerjék a diákok Istent, az Ő szeretetét, irgalmát, igazságát.
 

Hálásak vagyunk Istennek, hogy megtisztel bennünket azzal, hogy részt ad az Ő munkájában, ’vethetünk, plántálhatunk, locsolhatunk’…
 

Ennek a szolgálatnak a részét képezik a hittanórák, csendesnapok, adománygyűjtések, családinapok, keresztyén koncertek, előadások, személyes beszélgetések, imádságok…
 

Reméljük, hogy Isten segítségével betölthetjük a küldetésünket és az oktatáson túl lelki útravalót is adhatunk az ide járó gyerekeknek.

“Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!”
(Zsidókhoz írt levél 13:8.)

bottom of page